Ötödik fejezet

Noha kora délelőttre járt az idő, Wedge felhívta Luke Skywalkert, aki nyomban meghívott minket a magánlakosztályába. Wedge kerített egy siklót, és haladéktalanul útnak indultunk. A társam a vadászpilóták stílusában, meglehetősen agresszívan vezetett. Őrült gyorsasággal kanyarogtunk a magas épületek között, és vadul cikáztunk az égi utak sűrű forgalmában. A célállomástól nem messze Wedge még egyszer a jobb oldalára döntötte a siklót, és átvitte két, súlyosan leterhelt emelőplatform között, aztán tágas félkörívet leírva megkezdte a Császári Palota egyik légikikötőjének végső megközelítését.

- Talán nem hiszed el, de lerí rólad, mennyire hiányzik neked a csapat, meg minden, ami vele jár.

Wedge rám kacsintott, és vigyorogva válaszolt:

- A repülés tényleg nagyon hiányzik, de az már nagyon fárasztott, hogy állandóan veletek, félőrült űrcsavargókkal meg azzal a túlméretezett egótokkal kellett foglalkoznom.

- Hát igen, az a sok űrpor meg plazmagömb... most viszont politikusokkal és az ő egóikkal foglalkozol - tettem hozzá, és felkacagtam. - Ráálltál az igazán nehéz célpontokra.

Wedge a homlokát ráncolva sandított felém, és dörmögve megjegyezte:

- Tudod, barátom, ebben több igazság van, mint szeretném.

Ezt követően mindketten elhallgattunk, és szótlanul bámultuk az elénk táruló látványt. A Császári Palota égre törő tornyai és nyomasztóan hatalmas épülettömbje révén maga volt a hatalom tökéletes emlékműve. Ugyanakkor, eléggé meglepő módon, szép számmal akadtak olyan részei, amelyeket különös műgonddal alakítottak ki, és határozottan finomnak, már-már légiesnek tűntek. Ami messziről, a levegőből nézve vékony hártyának látszott, az ebből a közelségből, ahonnan már jól kirajzolódtak az egyes részletek, rendíthetetlenül szilárdnak hatott. Az épületegyüttest összességében csak úgy lehetett leírni: felfoghatatlanul bonyolult.

Az Új Köztársaság kormányzata mindent megtett annak érdekében, hogy a Császári Palota név a múlt ködébe süllyedjen. Az utóbbi évek folyamán reklámhadjáratokat indítottak, hogy másik név rögzüljön a polgárok tudatában, például a Köztársaság Háza, vagy egyszerűen Kapitólium, ám rendre kudarcot vallottak, mert ezen nevek egyike sem jellemezte a valóságot. Az épület mintha minden vonásával azt sugallta volna, hogy megköveteli a Császári Palota megnevezést, ennél alacsonyabb címmel nem éri be.

Wedge megadta a szükséges kódot a helyi légi irányításnak, majd ráereszkedett az egyik pályára, és letette a gépet. Kiszálltunk, aztán Wedge magabiztosan vezetett át engem a folyosók útvesztőjén, a Jedi-mester otthona felé. Nélküle hamar eltévedtem volna a szövevényes labirintusban. Csupán homályosan sejtettem, hogy felfelé tartunk egy roppant toronyban, de igazából fogalmam sem volt, mekkora utat tettünk meg azóta, hogy kiszálltunk a siklóból. Elsősorban azért nem, mert az élénk színekben pompázó, díszes belső terek minden figyelmemet lekötötték. A császári vörös uralkodott mindenütt, de szép számmal akadtak arany, ezüst, kék és zöld árnyalatok is. És amikor a színek kavalkádja már túl soknak hatott, üvegtárlók vagy falfülkék előtt haladtunk el, amelyek a Galaxis milliárdnyi világából származó művészeti alkotásokat tartalmaztak. Én egyfajta szentélyeknek láttam ezeket, és mialatt elsétáltunk egyiktől a másikig, úgy éreztem magam, mintha rendszerről rendszerre, vagy bolygóról bolygóra repülnénk egy hosszú utazás során.

Kissé meglepődtem a saját reakciómon, ugyanis nem először fordultam meg a Császári Palotában. Abban ugyan nem lehettem biz¬os, hogy korábban is ugyanebben a toronyban jártam, de az tény, hogy az egész épületegyüttes ugyanilyen rikítóan volt berendezve és díszítve. Megfordult a fejemben a gondolat, hogy az egykori tervező talán azért alkalmazott ennyire harsány, eleven színeket, mert amikor az uralkodó még itt lakott, annyira kiszívta mindenkiből az életet, hogy ha nem varázsoltak valamit ordítóan feltűnővé, akkor azt a látogatók észre sem vették.

A palota semmit sem változott az utolsó látogatásom óta, de korábban mindig Miraxszal jöttem ide. A feleségem rajongott a művészetért, értett is hozzá, így aztán meg tudta nevezni az egyes műalkotások stílusát, valószínű eredetét, de még a piaci értéküket is, és a magyarázatai segítségével mindent a helyére tehettem gondolatban. Ráirányította figyelmemet az érdekességekre, és ügyesen építkezett arra az alapra, amelyet az anyámtól kaptam a koréliai múzeumokban tett látogatásaink folyamán. Kiszűrte nekem a zavarói tényezőket, nélküle viszont a színek valóságos rohamot indítottak ellenem.

A tébolytól Skywalker mester otthona mentett meg. Az ajtó kinyílt, még mielőtt odaértünk volna hozzá, és Wedge habozás nélkül i besietett a félhomályos előszobába. A gyér fényben elhalt a színek támadása. Noha az egyes helyiségek továbbra is magukon viselték a császári stílus nyomait, a bútorzaton sehol sem lehetett látni milliónyi díszítőelemet, a szemkápráztató szöveteket és a mindenféle, szeszélyesen lengedező bojtokat és rojtokat. A falakba süllyesztett tárolókból hiányoztak az adatkártyák és a cifra műtárgyak. Néhány emléktárgyat leszámítva - egy rövid, girbe-gurba botot, Luke pilótasisakját, és néhány apróságot, amelyekkel régebben a Császár Jedi- mauzóleumában találkoztam - üresen ásítoztak.

Luke szobái arra a szerényen és egyszerűen berendezett lakásra emlékeztettek, amelyben Mirax és én laktunk. A szembetűnő tárgyak hiányától a helyiségek békét és nyugalmat árasztottak. Az idő mintha lelassult volna itt, és első ízben azóta, hogy Mirax eltűnt, nem éreztem magam úgy, mintha homokvihar ostromolná az agyamat.

Házigazdánk az apró konyhában tartózkodott. Megérkezésünkre kidugta fejét az ajtón, és barátságosan ránk köszönt:

- Hé, Wedge, örülök, hogy újra látlak. És neked is örülök, Horn kapitány! Mit szólnátok egy kis innivalóhoz?

- Cafot kérek, ha van - felelte Wedge, és a száját eltakarva ásított egyet. - Olyan sötét van itt, hogy mindjárt elalszom.

- Akkor legyen caf - mondta a Jedi-mester, azzal rám nézett, mire nekem az a benyomásom támadt, hogy apró kisülések pattognak felém a szeméből. A korábbi találkozásunk alkalmával érzékeltem a benne rejlő hatalmat, de most, az Újjászületett Császárral való tapasztalatai után a hatalma mintha megkétszereződött volna. Külsőleg egy kicsit soványnak és megviseltnek tűnt, míg a szeme körül a bőr megereszkedett és apró ráncokat vetett. Tudtam, hogy nagyjából egyidős velem, de tapasztalat dolgában messze túlszárnyalt engem.

- És neked, Corran? - érdeklődött mosolyogva. - Tartok itthon néhány palack Gizer sört Han kedvéért. És van forró csokoládém. Megfontoltam az ajánlatot, aztán a fejemet rázva kijelentettem:

- Túl korán van még a sörözéshez. Attól tartok, ha most elkezdeném, nem tudnám abbahagyni. És már kellően felébredtem. Ennél éberebb nem szeretnék lenni.

- Igen, érzékelem, mennyire ideges vagy - felelte Luke, azzal a konyhával szomszédos helyiségben álló alacsony asztal felé intett. - Gyere, beszéljünk a problémádról...

Mialatt leültem, a Jedi nyugodt hangja segített elnyomni lázadozó érzéseimet. Wedge tőlem jobbra telepedett le, Luke velem szemben. Előrehajoltam ültömben, lekönyököltem a térdemre, aztán vettem egy mély lélegzetet, egy pillanatra bent tartottam a levegőt, majd lassan kifújtam.

- Szóval, eltűnt a feleségem - mondtam kissé rekedtes hangon. - Fontos feladatot végzett Cracken tábornoknak. Az Invidious hollétére próbált fényt deríteni, hogy végre véget vethessünk Leonia Tavira garázdálkodásának. - Az alsó ajkamat rágcsálva töprengtem egy kicsit, majd folytattam: - Nem vágott volna bele ebbe a megbízásba, csakhogy én egyszer kijelentettem, hogy addig nem akarok dönteni a gyerekvállalásról, amíg az Invidek szabadon röpködnek az egész Galaxisban. Ha nem kötöm ki ezt a feltételt, Mirax nem kereste volna meg Crackent, és nem kapták volna el.

Luke előrenyújtotta a jobbját, rátapasztotta tenyerét a bal alkaromra, és megszólalt:

- Várj egy percet! Higgadj le! Bizonytalan alapra építkezel.

- Ezt meg hogy érted? — kérdeztem megrökönyödve.

- Felelősnek tartod magad Mirax tetteiért, holott az nem a te felelősséged - válaszolta Luke nyugodtan, fojtott hangon. Azt hi¬szem, szándékosan beszélt ennyire halkan, hogy kénytelen legyek figyelni a szavaira. - Tehát, Mirax elment Crackenhez, hogy segítsen leszámolni az Invidekkel, ám erre seregnyi oka lehetett. Nyilvánvalóan azt akarta, hogy az ügy minél hamarabb véget érjen. Szerinted azért tette, mert te elhalasztottál egy fontos döntést. De valószínűleg sokkal jobban érdekelte az, hogy te és a barátaid életben maradjatok.

- Be kell látnod, Corran - szólt közbe nagyokat bólogatva Wedge -, hogy Luke jó irányba tapogatózik. Mirax pontosan ilyen.

Lehunytam a szememet, és néhány pillanat múlva bólintottam.

- Igen, ez igaz - dörmögtem -, igazatok van, de ez még nem jelenti azt, hogy az eltűnése nem az én hibám.

Luke megszorította az alkaromat, és megszólalt:

- A bűntudatod természetes, de ne hagyd, hogy összezavarjon és; megbénítson! Hanem, kíváncsi lennék valamire. Az imént azt a kifejezést használtad, hogy „elkapták”. Ezt mire alapozod?

- Nem tudom megmagyarázni - válaszoltam az igazságnak megfelelően. - Egyszerűen csak tudom. Vártam, hogy hazajöjjön, közben elaludtam, és egyszer csak meghallottam, hogy a nevemen szólít. Röviddel ezután hallottam a sikolyát, aztán már a nagy semmi.

- Kinyitottam a szememet, összenéztünk a Jedi-mesterrel, és tovább beszéltem: - Érzem, hogy eltűnt. Nem halt meg, csak valahogy elszakadt tőlem. Aztán pedig kezdtem elfelejteni a róla és közös életünkről szóló emlékeket. Ha körülnézek odahaza, képes vagyok azonosítani azokat a tárgyakat, amelyeket ő hozott az otthonunkba, ő használt vagy viselt, de hiányoznak az érzelmi részletek. Mintha Mirax fokozatosan eltűnne az emlékezetemből...

Luke levette kezét az alkaromról, felegyenesedett, és belekortyolt a csokoládéjába. Látszott a tekintetén, hogy a gondolataiba mélyed, és az egész arca megmerevedett.

- Nagyon különös... - dörmögte alig hallhatóan.

- Micsoda?

- Az, hogy az emlékeid halványulnak - felelte, és ismét éberen né¬zett rám, - Szeretnék megpróbálni valamit, ha nem bánod.

Wedge-re pillantottam, aki megnyugtatás gyanánt rám mosolygott és bólintott.

- Részemről rendben - mondtam. - Mit szeretnél, mit csináljak?

- Csak nyisd meg nekem az elmédet! - válaszolta mosolyogva Luke.

- Egy kicsit megszondázlak. Érezni fogsz valamit, egy kis nyomást. Talán némi szurkálást is.

- Rendben, kezdhetjük - feleltem, azzal vettem egy mély lélegzetet, és miközben kifújtam a levegőt, végigsöpört rajtam a békesség hulláma. Mindent megtettem annak érdekében, hogy megnyugodjak, közben a Jedi félig lehunyta a szemét. Csakugyan éreztem valamit, mintha egy puha tárgy gyengéden, de határozottan nekinyomódott volna a tudatomnak. A nyomás egyre erősebbé vált, és pontról pontra vándorolt - már persze, ha az emberi tudatnak léteznek pontjai. Érzékeltem, hogy a támadások különféle irányokból érkeznek, és tovább erősödtek, míg végül már-már fájdalmassá váltak - ekkor hirtelen megszűnt az érzés. Luke felnyitotta a szemét, és hátradőlt a székén.

- Nos? - kérdeztem tőle, és várakozva meredtem rá.

- Nagyon érdekes - felelte szégyenlősen vigyorogva. - Megpróbáltál ellenállni nekem?

- Én ugyan nem - feleltem a fejemet rázva. - Nem ment?

- Nem igazán - válaszolta a Jedi-mester. - Ki tudtam húzni belőled egy-két felszíni benyomást, de elég alaposan bezárkóztál. - Elhallgatott néhány pillanatra, a homlokát ráncolva méregetett, majd hozzátette: - Hadd próbáljam meg egy másik módszerrel. Wedge, arra kérlek, hogy kezdj el beszélni! Hogy mit, az nem számít. Valami egyszerűt. Talán mondj egy viccet! Corran, összpontosíts Wedge hangjára, és arra, hogy mit érzel iránta. Én ugyanígy teszek, amitől a gondolataink nagyjából azonos irányban fognak folyni. így talán rátalálok egy résre.

- Egy próbát biztos megér - hümmögtem a vállamat vonogatva.

Mindketten Wedge-re néztünk, aki elhúzta a száját, és kijelentette:

- Nem tudok jól viccet mesélni.

- Nem kell megnevettetned minket, a hangod a lényeg - felelte Luke.

- Rendben - dörmögte Wedge, azzal mélyet lélegzett, és belekezdett: - Szóval, egyszer egy bothai bement a kocsmába, a hóna alatt egy gornttal...

Lehunytam a szememet, és Wedge hangjára összpontosítottam a figyelmemet. Felidéztem magamban azokat a perceket, amikor őt hallgattam. Eszembe jutottak a tanácsai, és hogy miket mondott, amikor gratulált valamiért. Eszembe jutottak a közösen átélt veszélyek, és persze, a szép percek is. Nem győztem csodálkozni azon, hogy hányszor vergődtünk ki reménytelennek tűnő helyzetekből, hányszor arattunk győzelmet, amikor olyan pocsék esélyeink voltak, hogy még egy részeg koréliai sem fogadott volna ránk. Aztán arra gondoltam, hogy hány és hány teremtménynek segítettünk már, hány életet mentettünk meg, és hányszor gyászoltuk közösen az ütközetek során elvesztett bajtársainkat.

Egész idő alatt éppen csak észleltem Luke tapogatózását. Ezúttal ahelyett, hogy közvetlenül támadta volna az elmémet, anyagtalan szondája együtt sodródott a gondolataimmal. Érzékelésének áramlata, egybeolvadt az én érzékelésem folyamával, és akármilyen szellemi védőfalakat teremtettem is, nem ismerték fel az idegen jelenlétet a tudatomban. Luke szondája elsiklott mellettük, bukdácsolva verődött ide-oda a Wedge-hez fűződő emlékeim között, míg végül rátalált egyre, amelyben Wedge és Mirax is szerepeltek, ekkor éles fordulót vett, és nekem az az érzésem támadt, hogy egy acélpenge hatol bele mélyen az agyamba.

Elvesztettem az eszméletemet néhány másodpercre, és arra tértem magamhoz, hogy Wedge aggodalmas képet vágva hajol fölém. Kipislogtam szememből a könnyeket, és azon kaptam magam, hogy a mennyezetet bámulom, és ennek nyomán rájöttem, hogy a székemmel együtt hanyatt zuhantam. Akkora erővel markoltam a karfát, hogy belesajdultak az ujjaim. A lábamat ráfontam a szék lábára, és olyan erővel szorítottam össze, hogy hallottam a szálerősített plasztik recsegését. A tüdőm úgy égett, mintha lángra kapott volna, és emlékeztetnem kellett magamat, hogy lélegezzek.

Wedge letérdelt mellém.

- Jól vagy, Corran? - kérdezte, és a fejét felkapva hozzátette: - Hát te, Luke?

- Kicsivel jobban, mint Corran, azt hiszem - felelte a Jedi, azzal megjelent a bal oldalamon, és rányomta tenyerét a bal vállamra. Megéreztem, hogy valami átáramlik belém a kezéből, és görcsösen reszkető tagjaim ellazultak.

- Nyugodj meg, Corran - mormolta a Jedi-mester. - Tudom, ez kemény csapás volt. Sajnálom.

Lassú mozdulattal felemeltem a bal kezemet, hogy megtöröljem az arcomat, és amikor leengedtem, megláttam, hogy az ujjaimon vér vöröslik - az imént szétharaptam a számat. A fájdalom foszlányai továbbra is ott lebegtek a koponyám mélyén, és a gyomrom úgy forgott, hogy hirtelen megörültem annak, hogy nem ittam semmit. Köhögtem egyet, és a számat bágyadt mosolyra húzva megkérdeztem: - Nem így tervezted?

- Egyáltalán nem - felelte a Jedi.

A társaim lefejtették a tagjaimat a székről, és talpra segítettek. A Jedi-mester kurta intésével alám repített egy másik széket, és sietve leroskadtam rá. A hátam annyira ernyedt volt, hogy majdnem lecsúsztam a padlóra, de sikerült megkapaszkodnom.

- Nézd el nekem, hogy összetörtem a székedet - mondtam Luke - ra pillantva.

- Semmi gond - felelte, és hanyagul legyintett.

- Mi történt? - érdeklődött Wedge. - Ennyire nem lehetett rossz az a vicc...

Luke nyomban felkacagott, de még én is elmosolyodtam.

- Nem, Wedge, ennyire nem volt rossz - felelte a Jedi -, ezzel még Corran is egyetért. Az történt, hogy sikerült átfurakodnom a mentális pajzsai között, és egy rólad, illetve Miraxról szóló emléket felhasználva kapcsolatot létesítettem Corran elméjével. Csakhogy eközben jókora pszichés sebet ütöttem a tudatába.

Megborzongtam, és halk, erőtlen hangon megjegyeztem:

- Én meg valahogy kihajítottalak a fejemből.

- Igen, ezt tetted, méghozzá rendkívüli erővel - fűzte hozzá Luke, azzal felállította a saját székét, és letelepedett rá. - A lényeg, hogy most már sejtem, miért veszíted el a Miraxszal kapcsolatos érzelmi részleteket.

- Mondd el, kérlek!

- Fogalmazzunk úgy, hogy az agysejtjeid számos helyen elpusztultak - kezdett bele a magyarázatba Luke. - Amikor meghallottad a sikolyát, súlyos trauma ért, aztán pedig, miután észlelted, hogy el¬tűnt, kezdted kiégetni magadból a hozzá fűződő érzéseidet. Az elméd mintegy magától bezárkózik bizonyos pontokon, hogy ne érhesse újabb, ehhez hasonlóan súlyos megrázkódtatás. - Megcsóválta a fejét, és hozzátette: - A védőfalaid rendkívül erősek, és pillanatnyilag is tovább vastagodnak. Bezárkóztál érzelmileg, és nagyon nehéz elérni téged.

Az izmaimba visszatért némi erő, így aztán függőleges helyzetbe tornásztam magam, és megkérdeztem:

- De nem marad így mindörökre, ugye?

- Nem, szerintem nem - válaszolta Luke, és ivott néhány kortyot! - Az emberi elme eléggé szívós.

Megvártam, amíg lenyeli az utolsó korty csokoládét, majd feltetttem a legfontosabb kérdést:

- Szóval, segítesz nekem megtalálni Miraxot?

- Szívesen, nagyon szívesen - felelte gondolkodás nélkül Luke, de nyomban hozzáfűzte: - Először is azt kell kitalálnunk, hogy miért tűnt el.

Wedge éppen a szájához emelte a bögréjét, így annak felső pereme felett sandított a Jedire, mialatt megjegyezte:

- Azért tűnt el, mert elment, hogy az Invidious után nyomozzon.

- Igen, az a történet gyökere, de miért éppen ő? - vetette fel Luke, és a hasa előtt összefonta az ujjait. - És miért nem végeztek vele? Eddigi életem során többször megesett, hogy akár nagy távolságból is megéreztem, hogy a barátaim bajban vannak. Például akkor, amikor Han, Leia és Csubakka a Bespinen raboskodtak, és Darth Vader megkínozta őket. Vader azt akarta, hogy menjek el hozzá, hogy aztán megnyerjen engem a sötét oldalnak.

- Csakhogy tudta, hogy te már addigra megkezdted a felkészülést. Tudta, hogy fogékony leszel erre a fajta csalira - szóltam közbe, majd hüvelykujjammal a mellkasomra bökve folytattam: - Az osztag tagjai közül senki sem tudja, hogy engem miféle kapcsolatok fűznek a Jedikhez, és nem estem át semmiféle felkészítésen. Igazából nagyon kevés és nagyon vékony szál köt össze a Jedikkel.

Luke bólogatott, és megkérdezte:

- És Miraxot mi köti össze velünk, Jedikkel?

-A Sith-ivadékok vérére! - káromkodtam elhűlve, és úgy éreztem, a szívem kihagyott egy ütemet. - Nála van a Jedi-érmem! Neki ajándékoztam, amikor összeházasodtunk. Azóta is viseli, valahányszor hosszabb útra megy, hogy szerencsét hozzon.

- Ez lesz az - dörmögte Luke egy csapásra elkomorulva. - Abból, amit a koréliai Jedi-hagyományokról olvastam, úgy tudom, hogy amikor egy lovag megkapta a mesteri címet, emlékérméket veretett, amiket aztán odaajándékozott a családtagjainak, a barátainak, a mesterének és a tanítványainak. Valaki megláthatta a medált Miraxon, úgy vélte, hogy létezik egyfajta kötelék, és cselekedett.

- De miért? - kérdeztem kissé kétségbeesetten, mert semmit sem értettem az egészből. - Azt mondtad, Vader megkínozta a barátaidat, hogy csapdába csaljon téged. Én nem tudom, hogy hol van Mirax, vagyis hogyan eshetnék csapdába?

- Talán csak figyelmeztetést kaptál - vélekedett Wedge a fejét csóválva. - így figyelmeztetnek, hogy tegyél meg valamit.

- Lehet, de mit?

- Azt pillanatnyilag nem tudjuk - szólalt meg Luke a jobbját feltartva. - A találgatással csak az időnket vesztegetjük. Az imént a bespini esetet hoztam fel példának, de ezzel talán rossz irányba tereltem a beszélgetést. Talán csak arról van szó, hogy valakik felismerték Miraxot, és elrabolták, hogy váltságdíjat követeljenek érte. Sokan tudják, hogy ti ketten milyen szerepet játszottatok a Lázadásban. A figyelmeztetés talán megelőzte az emberrablók hívását, és ők valószínűleg nem is tudják, hogy figyelmeztetést kaptál.

A szememet résnyire vonva sandítottam rá, és megjegyeztem:

- Rendben, akkor egy lépéssel előttük járunk. A segítségeddel meg tudjuk találni Miraxot, és mindent elsimíthatunk, még mielőtt végképp elfajul a helyzet.

- Egyetértek, de van egy bökkenő - felelte Luke.

- Mégpedig?

Luke felsóhajtott, és belekezdett:

- Én nem állok kapcsolatban Miraxszal. Azt mondtad, a köztetek létező kötelék hirtelen szakadt meg, ennek alapján úgy sejtem, a feleséged jelenleg sztázis-állapotban van. Meg fogom kérdezni Leiát, hogy mit érzett, amikor Hant lefagyasztották. Azt tudom, hogy rettenetes fájdalmat. Fogadni mernék, hogy amit érzett, nagyban hasonlít ahhoz, amit te éreztél.

Összefontam karomat a mellkasom előtt. A gondolattól, miszerint Miraxot karbonitba fagyasztották, vagy pedig bedugták egy hibernáló tartályba, elöntött a rémület.

- Azt mondod tehát, hogy semmiképpen sem tudod megtalálni őt - mormoltam iszonyodva.

- Sajnos nem - felelte Luke -, túl nagy a távolság.

- Akkor mindennek vége - jelentettem ki végképp elcsüggedve.

- Ezt egy szóval sem mondtam - válaszolta Luke, azzal lerakta a poharát, és tekintetét a szemembe fúrva folytatta: - Szerintem te meg tudod találni őt. Arra gondolok, téged eléggé átjár az Erő ahhoz, hogy rábukkanj, még ha hibernálták is. A gondolatai valószínűleg annyira lelassultak, hogy alig lehet észlelni őket, de az Erőn keresztül rájuk találhatsz. És elvezethetnek hozzá.

- De nekem most kell megtalálnom őt! - csattantam fel ingerülten.

- Nem - tiltakozott higgadtan Luke. - Valóban meg kell találnod őt, de előbb meg kell tanulnod, hogy hogyan találhatod meg. - Hirtelen felállt, megkerülte a székét, lekönyökölt annak támlájára, és megfontoltan folytatta: - Sokat gondolkodtam mindazon, ami a közelmúltban történt. Oda lyukadtam ki, hogy jómagam, Leia, valamint az ő gyermekei, ha majd felnőnek, mi nem vállalhatjuk mindazt® a felelősséget, amit mások megpróbálnak ránk terhelni. Ezer és ezer nemzedéken át a Jedik őrizték a Galaxis békéjét, és akkoriban még sokan voltak, több százan vagy talán több ezren. A Császár ugyan minden tőle telhetőt megtett, hogy az utolsó szálig végezzen a Jedikkel, de szerencsére nem aratott teljes sikert. Szép számmal maradtak az Erőre fogékony teremtmények a Galaxisban. Mint például te, Corran, vagy én, vagy Mara Jade. Több Jedit kell teremtenünk, hogy megoszthassuk a terhet. Egyszer már megkértelek, hogy csatlakozz hozzám. Akkor te teljesen méltányolható indokokra hivatkozva visszautasítottál. Az események azóta megakadályozták, hogy újra megalapítsam a Jedi-rendet, de most ennek is eljött az ideje. Néhány napon belül kérvényt nyújtok be a szenátoroknak. A hozzájárulásukat kérem ahhoz, hogy megalapítsak egy Jedi Akadémiát. Éppen csak lefuttattam egy egyszerű keresést az adatbázisokban, és máris előkerült jó néhány alkalmasnak tűnő jelölt. Azt hiszem, tíz-tizenkét fő elég lesz ahhoz, hogy elkezdjük. És szeretném, ha te lennél az egyik.

- Nem értelek, Luke - válaszoltam eléggé összezavarodva. - Hogyan is gondolhatnék ilyesmire, amikor a feleségem eltűnt?

- Gondolkodj egy kicsit, Corran! - kérte Wedge. - Ha azért rabolták el, hogy üzenetet küldjenek neked, méghozzá egy olyan üzenetet, amit csakis egy Jedi érthet meg, akkor az emberrablók annyira erősek, és emiatt annyira bíznak magukban, hogy azt képzelik, akár egy Jedi - vel is el tudnak bánni. Ha nem készülsz fel, ha nem lesz belőled Jedi, szerinted mennyi esélyed lesz elintézni őket?

- Wedge-nek igaza van - mondta bólogatva Luke. - Ha pedig az Erőre való fogékonyságodnak köszönhetően kaptad meg az üzenetet, de az emberrablók mit sem tudnak erről, akkor kész Jediként sokkal könnyebben kimenekítheted a karmaikból a feleségedet. Nem találtam rést az érveiken, de így is kínos érzéseim támadtak arról, hogy elkötelezzem magam egy ügy mellett, és belevágjak a felkészülésbe, mialatt Mirax hibernált állapotban fekszik valahol. Végül aztán sóhajtottam néhányat, és kiböktem: - Nem tudom...

A Jedi-mester elmosolyodott, és kijelentette:

- Ez az egyetlen őszinte válasz, és én nem is számítottam másra tőled. Nézd, Corran, két dolgot kell alaposan megfontolnod. Először is: amikor Vader megkínozta a barátaimat, azért tette, hogy magához csalogasson engem, és emiatt félbeszakítsam a felkészülést. A pályafutásom legsúlyosabb hibáját követtem el azzal, hogy a kérdéses időben elhagytam a mesteremet. A kezemmel fizettem érte, és majdnem az életemmel is, ráadásul az akkor kezdődő események súlyos károkat okozhattak volna a Lázadásnak. Te hasonló kihívással kerültél szembe, és megvan az esélyed, hogy ne kövesd el azt a hibát, amit én elkövettem. Remélem, elfogadod az ajánlatomat.

Érzékeltem, hogy az őszintesége szinte hullámokban árad felém, megkérdeztem:

- És mi a másik szempont?

- A koréliai Jedi-hagyomány eléggé erős - kezdett bele az újabb magyarázatba Luke. - A Jedik történelmi feljegyzéseiben számos koréliai Jedi szerepel, akik a szolgálat iránti odaadásukról váltak híressé. Általában nem távolodtak el a Koréliától - az a rendszer is épp elég munkát adott nekik -, de a bölcsességükkel és a bátorságukkal sokak elismerését kivívták. Te örököse vagy ezen hagyománynak, amit szerintem nagyon fontos lenne beleszőni az új Jedi-rendbe. Amennyiben csatlakozol az Akadémiához, nem csupán Miraxot tudod majd megmenteni, de másoknak is segíthetsz, hogy teljesen kibontakoztathassák a bennük rejlő lehetőségeket.

- Értem, hogy miről beszélsz - válaszoltam de vannak más problémáim is. Noha nem vagyok olyan híres, mint te, avagy Han Solo, elég sokan hallottak már rólam. Ha Mirax elrablói hírét veszik, hogy beléptem az Akadémiára, vagyis hogy idővel Jedi lesz belőlem, a feleségem életének vége.

- Corran a Lázadás hőse - szólt közbe Wedge rám mutatva és ha más nem is, ez alighanem zavarni fogja a többi tanítványt.

- Bizonyosan így lesz - ismerte el Luke de ezt a problémát könnyen kezelhetjük. Más színűre fested a hajadat, szakállt növesztesz, és mindjárt másként nézel ki. Amikor még a KorBiz-nál dolgoztál, titkos műveletekben vettél részt.

- Ez igaz, de már akkor is Corran Hornként ismertek - válaszoltam a fejemet rázva.

- Meg kéne változtatnod a nevedet - felelte Luke. - A koréliai Jedik történetének kutatása során találkoztam egy névvel, valószínűleg az egyik elődöd nevével. Úgy hívták: Keiran Halcyon. Felvehetnéd ezt a nevet. A hangzását tekintve eléggé hasonlít Corran Hornhoz, hogy hallgass rá, mégis elég távol áll tőle ahhoz, hogy ez alapján felismerjenek.

Keiran Halcyon. A név átsiklott az agyamon, és mintha szétfoszlatta volna a gondolatszonda miatti fájdalmaim utolsó maradványait is.

- Lehet, hogy beválik - dörmögtem -, de végig kell gondolnom az egészet.

Luke kinyújtotta a jobbját, megveregette a vállamat, és így szólt:

- Az már tény, hogy komoly döntés előtt állsz. Menj haza, Corran, és gondolkodj! Gondolj arra, hogy megszerezheted azt az örökséget, amit a Birodalom megpróbált megtagadni tőled. Ez egy újabb esély arra, hogy legyőzd a gonoszt, és felkészülj az új gonoszok elleni csatákra. Ha valóban azt szeretnéd, hogy a Galaxis biztonságos legyen a leendő gyermekeid számára, akkor jársz a lehető legjobb úton, ha csatlakozol hozzám, és Jedi leszel.